Hat év körüli lehettem, mikor először találkoztam vele. Egy játszótéren ültem anyámmal, aki olvasott, én meg szomorúan néztem a többi gyereket akik mással játszottak. Sarah épp egy mászókán ült, szinte tükörképemként. Mikor ránéztem, egy félénk integetést küldött felém, mire én mosolyommal válaszoltam. Attól a naptól fogva tudtam, hogy én és Sarah jó barátok leszünk.
Napok teltek el, hetek, hónapok. Egyre többet játszottunk egymással, nem csak a játszótéren, nálunk is. Sarah hozzánk legtöbbször éjjel járt, mikor mindenki aludt már. Felhőtlen kacajunktól csak úgy visszhangzott a folyosó minden éjjel. Sokszor kérdeztem tőle, nem bánja-e az anyukája, hogy éjjelente nálam van. Ilyenkor mindig az ajkai elé emelte figyelmeztetően, ámde gyengéden az ujjait. ,,Anya már nem tud róla." Ez volt a válasza mindig. Nem is foglalkoztam vele oly nagyon, hiszen addig örültem, amíg mellettem volt. Sokat meséltem anyáéknak Sarahról. Ők csak mosolyogtak, bólogattak, milyen aranyos vagyok, milyen élénk a fantáziám.
Sarahnak volt egy trükkje, amit mindig akkor mutatott meg nekem, amikor anya éjjelente bejött hozzám, hogy halkabban játsszak, vagy menjek aludni. Ilyenkor Sarah már előre tudta, hogy jön valaki, ilyenkor csak annyit mondott ,,Hidd el, nem fog észrevenni!". Anya nem vette észre, bár volt pár alkalom amikor a mellettem lévő kisszékre pillantgatott, ahol a barátnőm épp ült. Olyankor ijedten néztem rá, de ő csak megnyugtatóan pislantott rám. Ezt a trükkjét szerettem a legjobban, pedig volt neki még sok.
Az évek teltek, Sarah végig velem maradt. Amíg én nőttem, fejlődtem, ő ugyanaz a szende kislány maradt, mint akit a játszótéren láttam meg első alkalommal. Anya egyre többet mondogatta apának, hogy képzeletbeli barátaim vannak, pedig már ki kellett volna nőnöm. Anya nem tudta..Nem tudta hogy Sarah igazi. Mindig éreztem ha ott volt, az érintéseit, sőt, még tárgyakat is tudott mozgatni hűvös kezeivel.
Egyik délután Sarah korán érkezett. Nem számítottam rá. Eddig sose szóltam hozzá amíg anya ott volt, de akkor megtettem. ,,Sarah, örülök hogy itt vagy! Bemutatlak anyukámnak!" Amint ez a mondat elhangzott , Sarah lemerevedve bámulta édesanyámat, aki furcsa ábrázattal kémlelt engem. ,,Kihez beszélsz kislányom?" Nem értettem anyám miért kérdezte. Sarah erre a mondatra a füléhez tapasztotta a kezeit, majd teli torokból nekiállt sikoltani. ,,KÜLDD INNEN! NEM LEHETNE ITT! NEM, NEM NEM ÉS NEM!!!" Kezei remegve teste mellé hullottak. A tekintete üvegessé vált. ,,Bántani akar, Lili! BÁNTANI! Küldd innen el!" Elkeseredett volt a hangja, de az arca ördögi dühöt mutatott. ,,Anya, Sarah azt mondja bántani akarod,és hogy menj el!" Anya nem válaszolt, csak azt a pontot nézte, amerre mutattam. Sarah dühös tekintete szinte lukat ütött anyám testébe. ,,Ennyit ér a barátságunk, Lili? ENNYIT?!" Mérge mivoltát nem értettem, hirtelen volt, gonosz. Ilyennek sosem láttam őt. Hirtelen arca felismerhetetlenségig torzult. Fekete köd terült el köré. Szemei vörösen izzottak,hirtelen mintha 100 évet öregedett volna, majd hirtelen elém termett, közvetlen az orrom elé. Mindig én voltam a magasabb, de akkor én kellett felnézzek rá. Dühös könnyek patakzottak az arcán. ,,Mindent elrontasz! Mindig is elrontottál mindent!" Nem értettem mondandóját, de mire visszakérdezhettem volna, eltűnt.
Azon a napon láttam utoljára. A sok év még mindig nem töltötte be az utána maradt űrt, s senki sem válaszolta meg az egyetlen kérdésemet. Ki volt ő, és mit akart tőlem?
