Üres.Fáj.Szorít.Meghalt.
Életemben nem voltam még ennyire...Szó sincs rá. Csalódott?Szomorú?Egyik se megfelelő szó rá.Mereven nézek magam elé, közben szorító érzés a mellkasomban. Mély levegő, nehogy elsírjam magam.De a sírás semmi jele sincs. Csak a semmi.Csak az. Nem tudom mit vártam. Bellül egy világ omlott bennem össze, magamban tartom.A romok közt bolyong a jó, de még mindig nem talált utat.A legjobb mégis a sírás lenne, miért nem tehetem? Legalább ezt.Senkinek se mondhatom el.A legnagyobb gáznál van az, rájön az ember kihez fordulhat. De ilyenkor senkihez sem tudok.Csak ahhoz tudnék aki művelte ezt.
Ess el,és fulladj egy pocsolyába.Vagy csak ugorj fejest az óceánba, több vizet nyelsz a fulladás előtt.
Kész,vége.
2014. március 26., szerda
2014. március 24., hétfő
This love, this hate
A fiatalság csodálatos dolog.De mint minden szépnek, megvan ennek is a sötét, hideg oldala.A tapasztalatlanság.A gondolat gyorsabb mint a fény, a cselekedetet mégsem lehet visszavonni.Mindent meggondolatlanul teszünk.
Rád nézek, érzem a térdeim megrogynak.Szemeim az átlagosnál jobban ragyognak, tágasan kémlelik a külvilágot.Nem is a külvilágot, inkább téged.Mániákusan várom hogy viszonozd ezeket a kósza pillantásokat.De nem teszed. Soha sem tetted, míg én lázasan koslattam utánad mintha kötelező lenne.Amikor a szád mosolyra húzódik a gyomrom összerándul.Ha a nevemet mondod agyamat ködös felhő veszi körül, euforikus állapotba kerülök.Nem veszed észre, csak egy buta lánykának tartasz.Az vagyok, hiszen elcsavarod a fejem.Melletted hirtelen gyerek leszek, egy kislány , aki védelmező ölelésre vágyik.Te adnád a biztonság nyugtató érzését.Ha kell, szerelmes tinilányból komoly nővé válok, csak végy észre.A szoba közeledő falai nem érnek el a tudatomig, csak te.Hangod mint a madarak éneke szánt végig a levegőn, a hanghullámok ahogy elérnek hozzám valami gyönyörű, össze nem hasonlítható érzés tölt el.Minden porcikád újra és újra elvarázsol.De amikor szándékosan megbántasz, nem igazán fogom fel mit teszel,nem törődök vele.És ha nem akaratosan, a szemedben a legkisebb dologgal, akkor egy világ törik össze bennem.De te boldog vagy.Boldog, és szerencsés.Boldog nélkülem.
Rád nézek, érzem a térdeim megrogynak.Szemeim az átlagosnál jobban ragyognak, tágasan kémlelik a külvilágot.Nem is a külvilágot, inkább téged.Mániákusan várom hogy viszonozd ezeket a kósza pillantásokat.De nem teszed. Soha sem tetted, míg én lázasan koslattam utánad mintha kötelező lenne.Amikor a szád mosolyra húzódik a gyomrom összerándul.Ha a nevemet mondod agyamat ködös felhő veszi körül, euforikus állapotba kerülök.Nem veszed észre, csak egy buta lánykának tartasz.Az vagyok, hiszen elcsavarod a fejem.Melletted hirtelen gyerek leszek, egy kislány , aki védelmező ölelésre vágyik.Te adnád a biztonság nyugtató érzését.Ha kell, szerelmes tinilányból komoly nővé válok, csak végy észre.A szoba közeledő falai nem érnek el a tudatomig, csak te.Hangod mint a madarak éneke szánt végig a levegőn, a hanghullámok ahogy elérnek hozzám valami gyönyörű, össze nem hasonlítható érzés tölt el.Minden porcikád újra és újra elvarázsol.De amikor szándékosan megbántasz, nem igazán fogom fel mit teszel,nem törődök vele.És ha nem akaratosan, a szemedben a legkisebb dologgal, akkor egy világ törik össze bennem.De te boldog vagy.Boldog, és szerencsés.Boldog nélkülem.
2014. március 23., vasárnap
Őrület
Minden idegesít, minden zavar.A csend,a levegő, a fények.Mindegyik zaklat.Kezem remeg, fejem fáj.Közel az éj, eljött a vég.Az életben elért célok mára már csak emlékfoszlányok, nincs többé zaj, nincs többé fény.A repülésből hirtelen jött e esés.Talán direkt volt így?Nem tudom.Ha igen, elfogadom, felvállalom.Szemem vérben forog, fáradt a sok álmatlan éjszakától.A sírás fojtogató érzése egyre jobban szorít, ez kín.A meleget felváltja a hideg, lehull a fáról a levél.Elszáradt, elfáradt.Ezernyi láb tapos rajta, végül por lesz.Por, semmiség.Mint az élet.Az oxigén fojtó gázzá vált, a sírgödör meleg ággyá.Nem fáj.
A magány tökéletes dolog.Ha az ember nem lelkileg magányos, csak fizikailag.Az előbbi elég szörnyű tud lenni.Mint pl most.
A nap miért süt olyan fakón? A szél miért ilyen hideg? Az esőcseppek a jégnél is hidegebbek, mondd miért? Nem tudom a válaszokat, és te sem.Tudatlanok vagyunk ma.
Egyik nap facebookon néztem a Nem Mondod? oldalt és az kirakott egy videót ask.fm címmel.Nézem egy olyan 11-2 éves kislány volt benne meg a barátnője..Nézem hogy rámenjek-e..Rámentem...Meg is bántam.A kiscsaj full flegmán, affektálva beszélt és nem is akármit..Valami fogd fel köcsög mi nem vagyunk leszbíííííkhhhh jóóóóóh?? *Fejrángatás* Inkább hallgasd a zenét! És a barinőcskéjével vihognak és rázzák magukat.Hiányzanak az agysejtjeim ami a videó előtt megvoltak.Korcsosul a világ, korcsosul.Én ilyenkor még játszottam...(15 éves létemre ha unokahúgaim jönnek most is, de ez másdolooooog)
A magány tökéletes dolog.Ha az ember nem lelkileg magányos, csak fizikailag.Az előbbi elég szörnyű tud lenni.Mint pl most.
A nap miért süt olyan fakón? A szél miért ilyen hideg? Az esőcseppek a jégnél is hidegebbek, mondd miért? Nem tudom a válaszokat, és te sem.Tudatlanok vagyunk ma.
Egyik nap facebookon néztem a Nem Mondod? oldalt és az kirakott egy videót ask.fm címmel.Nézem egy olyan 11-2 éves kislány volt benne meg a barátnője..Nézem hogy rámenjek-e..Rámentem...Meg is bántam.A kiscsaj full flegmán, affektálva beszélt és nem is akármit..Valami fogd fel köcsög mi nem vagyunk leszbíííííkhhhh jóóóóóh?? *Fejrángatás* Inkább hallgasd a zenét! És a barinőcskéjével vihognak és rázzák magukat.Hiányzanak az agysejtjeim ami a videó előtt megvoltak.Korcsosul a világ, korcsosul.Én ilyenkor még játszottam...(15 éves létemre ha unokahúgaim jönnek most is, de ez másdolooooog)
2014. március 16., vasárnap
Nagymamám emlékére
November óta próbálom leírni az érzéseimet.Hülyeség, mivel november 25.-én örökre elmentél.Elmentél, sokakat hátrahagyva magad után, akik sokat köszönhetnek neked.Köztük vagyok én is.
Mama, mikor kicsi voltam sokat voltam nálad.Mindig bújócskáztunk, ,,szembekötősdiztünk", kártyáztunk, rajzoltunk,mesét néztünk.Sokszor néztem ahogy sütsz, főzöl, és csodálkoztam hogy csinálod meg egyedül azt a sok-sok finom ételt.Mindig mondtam ,,mama csinálsz pudingot?" ,,mama csinálsz palacsintát?".Te csináltál nekem.Amikor testvéreimmel és unokatestvéreimmel voltam ott ők nem akartak velem játszani.Szóltam neked és te jöttél és játszottál velem, pedig rengeteg munkád volt.
Emlékszel? Először veled mentem horgászni.Jó nagy halakat fogtunk.Mondtam neked: Mama menj oda Norbihoz, akkor jönni fognak a halak! Te akkor elmentél, és közben hátrasandítottál és láttad: hoppá, hajlik a bot! Odarohantál és kihúztál egyszerre 2 nagy halat.Nagy mosollyal az arcodon mesélted mindenkinek milyen okosan rájöttem erre.Örültem hogy büszke vagy rám.
Amikor anya nem volt otthon mert a másik mama kórházban volt végig nálad voltam.Akkor még csak krikszkraksszal tudtam írni.Ráírtam egy lapra: ,,Hiányzik anya sírok". Szemöldöködet ráncolva nézted mi az...Én nem mondtam el mert majdnem sírtam.Amikor elmondtam, elmosolyodtál, és felírtad szép betűkkel, és megnyugtattál, nemsokára mehetek haza.Utána rajzolgattál nekem.Nagy szemekkel néztem és elfelejtettem minden bajomat.
Mikor iskolás lettem nem voltam már olyan sokat ott, de akkor még mindig többet mentem mint az utóbbi években.Mindig néztem veled a pipiket, a nyuszikat.Körülbelül ilyenkor kezdtél betegeskedni az epéddel. Vagy lehet előtte is, de én csak ilyenkor vettem észre.Nem tudtál már olyan sokat sütni, talpon lenni.
Amikor apa és a nővérem Egyiptomba utaztak 2 hétig nálatok voltam.Minden nap örömmel mentem az iskolából ,,haza".
Negyedik osztályos lettem, és nem akartam napközis lenni.Hozzátok jártam ebéd után amíg nem jött a busz...A gyerekes butaságom miatt 1 év alatt 2x összevesztem veled.Amit nagyon sajnálok.Soha sem haragudtam rád, nem is fogok.De ezt sajnos nem mondhattam el...
Hatodikos koromra ,,megbékéltem".Utána jártam megint hozzátok, de nem annyit mint régen.Mondjuk már senki sem, de én kevesebbet.Ezt is nagyon megbántam.
2012 óta sokat betegeskedtél, mivel az orvosok elb...rontották a műtéted.Eleinte nem nagyon tudtam pontosan mi van, csak annyit hogy sokat vagy kórházban.Először nem mentem hozzád be. Nem szeretem a kórházakat.Csak akkor látogattalak ha otthon vagy.2013-ban már bementem a kórházba,és nagyon fájt amit láttam.Le voltál fogyva, csak feküdtél.Haza engedtek néha.
Nyáron barátnőmnél voltam, és vártam jöjjön értem apu.Nem vette fel a telefont se semmi.Kimentem a megbeszélt helyre ahol úgy volt h felvesz.Ehelyett papa volt ott.Beültem a kocsiba és nagy meglepetésemre ott ültél a hátsó ülésen egy kedves mosollyal.Nem mondtam, de örültem hogy ott vagy.Hoztál nekem csokit.Olyan olcsót, de mégis imádtam.Mert te adtad.Hazajöttünk, te akkor láttad először az új kutyám.Mondtam: Ne menj oda mama, fellök!De te odamentél, hogy megsimogathasd.Én örömmel néztem mennyire tetszik neked a kutya.
Nyár végére egyre többet és többet voltál kórházban.Egyre sűrűbben látogattalak, vittem ajándékokat is.Nem nagy dolgokat, de láttam:örültél.Soha sem akartam arra gondolni, de a szívem mélyén tudtam: nemsokára meghalsz...
Novemberben egy vasárnap bementünk hozzád.Jót mosolyogtál a macis sapkámon.Látszott, már megpihentél, készen álltál arra hogy elmenj.Csak egy valamit akartál: elköszönni.Meg tetted, de mind csak akkor jöttünk rá amikor másnap hajnalban körbetelefonáltak: Meghalt mama.Először nem hittem el.De akkor amikor reggel ittam egy pohár vizet és utána csak magától kijött a könnyem, amit követett több ezer, tudtam hogy ez nem vicc.Pár nappal később már a temetésed volt.Addig a hétfői nap óta nem sírtam.Volt hogy néha pityeregtem.
Az egész család együtt volt.Körbenéztem: mindenki feketében,fáradt,szomorú arccal néz maga elé.
Elérkezett az idő amikor kimentünk a temetőbe.Épp ásták a sírgödröd.Még mindig nem sírtam.Épp be akartunk menni nővéremmel a ravatalba, de akkor elkapott engem a sírás.,,Nem tudom meg tenni". Csukva volt a koporsó, de mégsem tudtam megtenni.Nem így akartalak viszont látni, hogy egy túlárazott fadobozban vagy.De végül erőt vettem magamon és bementem.Csendben állt mindenki és nézett mereven egy pontra.Nem hittük el, hogy te odabent fekszel.
Harangoztak, ideje volt a misére menni.Ott kicsit lenyugodtam, összes imádságot elmondtam, néha énekeltem is.
Eljött a legrosszabb rész.A közeli hozzátartozók a ravatal elé kellett állni, és megvárni amíg a pap hablatyol, az öregasszonyok énekelnek és megszentelik a koporsót.Ott állt az öt unokád, a két fiad, az egyik fiad felesége, és a férjed, aki 50 éve mondhatta magát annak.Mi, unokatestvérek fogtuk egymás kezét.Egyszer csak annyit vettem észre, mindannyiunknak könny folyik az arcán.Elindultunk, hogy utolsó földi utadra elkísérjünk.Nem néztem senki szemébe, csak testvéreimbe kapaszkodva mentem a koporsód után.Megálltunk a sírgödröd előtt.A pap dumál, egy öreg és egy öregasszony énekel.Mi kétségbeesetten néztünk.Amikor a földbe eresztettek az az érzésem volt:utánad ugrok.Életemben nem zokogtam úgy mint akkor.Nővérem vállába temettem az arcomat , már nem láttam semmit sem a sok könny miatt.
Utána heteken keresztül minden este sírtam.Mikor a házatokba megyek mindig benézek a szobádba, és a sírás fojtogat.Amióta eltemettek 2x voltam nálad a temetőben.Először még ,,friss" volt az élmény.Akkor csak 2 könnycseppet elmorzsoltam, és gyorsan visszaültem a kocsiba.
És ma is voltam nálad.Mikor befordultunk a temetőhöz, láttam egy aranyeső bokrot.Gondoltam letörök egy ágat , teszek a sírodra.De végül csak 1-2 százszorszépet szedtem, és ráraktam a sírra.Odakuporodtam melléd, és sírtam.Sírtam, és közben azt motyogtam mennyire hiányzol és szeretlek.Éreztem hogy ott vagy, de igazából mégsem.Ezt is zokogva írom.
Várni szoktam hogy álmomban felkeress, de nem teszed.Bátyámmal már megtetted, lehet apáékkal is.Sokszor várom, hátha álmomban tudok veled beszélgetni, és mind ezeket el tudjam neked mondani.Hiányzol.
A legkisebb unokád.
Mama, mikor kicsi voltam sokat voltam nálad.Mindig bújócskáztunk, ,,szembekötősdiztünk", kártyáztunk, rajzoltunk,mesét néztünk.Sokszor néztem ahogy sütsz, főzöl, és csodálkoztam hogy csinálod meg egyedül azt a sok-sok finom ételt.Mindig mondtam ,,mama csinálsz pudingot?" ,,mama csinálsz palacsintát?".Te csináltál nekem.Amikor testvéreimmel és unokatestvéreimmel voltam ott ők nem akartak velem játszani.Szóltam neked és te jöttél és játszottál velem, pedig rengeteg munkád volt.
Emlékszel? Először veled mentem horgászni.Jó nagy halakat fogtunk.Mondtam neked: Mama menj oda Norbihoz, akkor jönni fognak a halak! Te akkor elmentél, és közben hátrasandítottál és láttad: hoppá, hajlik a bot! Odarohantál és kihúztál egyszerre 2 nagy halat.Nagy mosollyal az arcodon mesélted mindenkinek milyen okosan rájöttem erre.Örültem hogy büszke vagy rám.
Amikor anya nem volt otthon mert a másik mama kórházban volt végig nálad voltam.Akkor még csak krikszkraksszal tudtam írni.Ráírtam egy lapra: ,,Hiányzik anya sírok". Szemöldöködet ráncolva nézted mi az...Én nem mondtam el mert majdnem sírtam.Amikor elmondtam, elmosolyodtál, és felírtad szép betűkkel, és megnyugtattál, nemsokára mehetek haza.Utána rajzolgattál nekem.Nagy szemekkel néztem és elfelejtettem minden bajomat.
Mikor iskolás lettem nem voltam már olyan sokat ott, de akkor még mindig többet mentem mint az utóbbi években.Mindig néztem veled a pipiket, a nyuszikat.Körülbelül ilyenkor kezdtél betegeskedni az epéddel. Vagy lehet előtte is, de én csak ilyenkor vettem észre.Nem tudtál már olyan sokat sütni, talpon lenni.
Amikor apa és a nővérem Egyiptomba utaztak 2 hétig nálatok voltam.Minden nap örömmel mentem az iskolából ,,haza".
Negyedik osztályos lettem, és nem akartam napközis lenni.Hozzátok jártam ebéd után amíg nem jött a busz...A gyerekes butaságom miatt 1 év alatt 2x összevesztem veled.Amit nagyon sajnálok.Soha sem haragudtam rád, nem is fogok.De ezt sajnos nem mondhattam el...
Hatodikos koromra ,,megbékéltem".Utána jártam megint hozzátok, de nem annyit mint régen.Mondjuk már senki sem, de én kevesebbet.Ezt is nagyon megbántam.
2012 óta sokat betegeskedtél, mivel az orvosok elb...rontották a műtéted.Eleinte nem nagyon tudtam pontosan mi van, csak annyit hogy sokat vagy kórházban.Először nem mentem hozzád be. Nem szeretem a kórházakat.Csak akkor látogattalak ha otthon vagy.2013-ban már bementem a kórházba,és nagyon fájt amit láttam.Le voltál fogyva, csak feküdtél.Haza engedtek néha.
Nyáron barátnőmnél voltam, és vártam jöjjön értem apu.Nem vette fel a telefont se semmi.Kimentem a megbeszélt helyre ahol úgy volt h felvesz.Ehelyett papa volt ott.Beültem a kocsiba és nagy meglepetésemre ott ültél a hátsó ülésen egy kedves mosollyal.Nem mondtam, de örültem hogy ott vagy.Hoztál nekem csokit.Olyan olcsót, de mégis imádtam.Mert te adtad.Hazajöttünk, te akkor láttad először az új kutyám.Mondtam: Ne menj oda mama, fellök!De te odamentél, hogy megsimogathasd.Én örömmel néztem mennyire tetszik neked a kutya.
Nyár végére egyre többet és többet voltál kórházban.Egyre sűrűbben látogattalak, vittem ajándékokat is.Nem nagy dolgokat, de láttam:örültél.Soha sem akartam arra gondolni, de a szívem mélyén tudtam: nemsokára meghalsz...
Novemberben egy vasárnap bementünk hozzád.Jót mosolyogtál a macis sapkámon.Látszott, már megpihentél, készen álltál arra hogy elmenj.Csak egy valamit akartál: elköszönni.Meg tetted, de mind csak akkor jöttünk rá amikor másnap hajnalban körbetelefonáltak: Meghalt mama.Először nem hittem el.De akkor amikor reggel ittam egy pohár vizet és utána csak magától kijött a könnyem, amit követett több ezer, tudtam hogy ez nem vicc.Pár nappal később már a temetésed volt.Addig a hétfői nap óta nem sírtam.Volt hogy néha pityeregtem.
Az egész család együtt volt.Körbenéztem: mindenki feketében,fáradt,szomorú arccal néz maga elé.
Elérkezett az idő amikor kimentünk a temetőbe.Épp ásták a sírgödröd.Még mindig nem sírtam.Épp be akartunk menni nővéremmel a ravatalba, de akkor elkapott engem a sírás.,,Nem tudom meg tenni". Csukva volt a koporsó, de mégsem tudtam megtenni.Nem így akartalak viszont látni, hogy egy túlárazott fadobozban vagy.De végül erőt vettem magamon és bementem.Csendben állt mindenki és nézett mereven egy pontra.Nem hittük el, hogy te odabent fekszel.
Harangoztak, ideje volt a misére menni.Ott kicsit lenyugodtam, összes imádságot elmondtam, néha énekeltem is.
Eljött a legrosszabb rész.A közeli hozzátartozók a ravatal elé kellett állni, és megvárni amíg a pap hablatyol, az öregasszonyok énekelnek és megszentelik a koporsót.Ott állt az öt unokád, a két fiad, az egyik fiad felesége, és a férjed, aki 50 éve mondhatta magát annak.Mi, unokatestvérek fogtuk egymás kezét.Egyszer csak annyit vettem észre, mindannyiunknak könny folyik az arcán.Elindultunk, hogy utolsó földi utadra elkísérjünk.Nem néztem senki szemébe, csak testvéreimbe kapaszkodva mentem a koporsód után.Megálltunk a sírgödröd előtt.A pap dumál, egy öreg és egy öregasszony énekel.Mi kétségbeesetten néztünk.Amikor a földbe eresztettek az az érzésem volt:utánad ugrok.Életemben nem zokogtam úgy mint akkor.Nővérem vállába temettem az arcomat , már nem láttam semmit sem a sok könny miatt.
Utána heteken keresztül minden este sírtam.Mikor a házatokba megyek mindig benézek a szobádba, és a sírás fojtogat.Amióta eltemettek 2x voltam nálad a temetőben.Először még ,,friss" volt az élmény.Akkor csak 2 könnycseppet elmorzsoltam, és gyorsan visszaültem a kocsiba.
És ma is voltam nálad.Mikor befordultunk a temetőhöz, láttam egy aranyeső bokrot.Gondoltam letörök egy ágat , teszek a sírodra.De végül csak 1-2 százszorszépet szedtem, és ráraktam a sírra.Odakuporodtam melléd, és sírtam.Sírtam, és közben azt motyogtam mennyire hiányzol és szeretlek.Éreztem hogy ott vagy, de igazából mégsem.Ezt is zokogva írom.
Várni szoktam hogy álmomban felkeress, de nem teszed.Bátyámmal már megtetted, lehet apáékkal is.Sokszor várom, hátha álmomban tudok veled beszélgetni, és mind ezeket el tudjam neked mondani.Hiányzol.
A legkisebb unokád.
2014. március 15., szombat
∂є ρяσƒι ναgуσк!!!! mégsem
Fel-le emelkedik, oxigént hívogat magába.Benne dobog valami, mégis üres. A váza olyan törékeny, mégis erős.Most itt fáj a legjobban.
Lehunytam a szemem, pár perc múlva az álomvilág magával ragadott.Egy fénycsóva keltette fel az érdeklődésem, szinte már integetett.Utána indultam.Talpam alatt puha moha, körülöttem fák.Enyhe szellő lebegtette meg hajamat.A levegő olyan friss, olyan üde.Szemem jobbra balra cikázott,mindenhol a szépséget látta.Mosoly ült az arcomra és gyorsabb tempóval kezdtem követni a fényt.Lábaim ütemesen csapódtak a talajnak, minden lépés egy újabb ajándék volt. Egy furcsa neszt hallottam, mire megtorpantam.A meglepődöttség átalakult hirtelen félelemmé.A fény eltűnt, minden sötétséggé alakult.Tágra nyílt szemmel kémlelem a terepet.A lábaim alatt már nem moha, hanem kő volt.A fák sejtelmes árnyékká alakultak. Életnek semmi nyoma, pedig eddig minden életszerűnek tűnt.A vér is belém fagyott. Egyszer csak valami halvány fény tűnt fel a távolban.Nagy fájdalmak árán odalépkedtem.Egy tv. Csak a ,,hangyák" játszottak rajta.Hozzáértem.Átkapcsolt, és kisgyerekeket mutatott.Valahonnan ismerősek voltak.Lefagyva néztem és próbáltam az információkat feldolgozni.A kisfiú egy virágot szedett a kislánynak,de mire odaadta volna egy másik kisfiú is odament.A kisfiú szomorúan eldobta a virágot és hazament.A képernyő elsötétült pár másodpercre, és újra bekapcsolt.Most már a gyerekek nagyobbak,éppen sétáltak.A beszélgetés közben a fiú mindig közelebb ment a lányhoz...Egyre ismerősebbek ezek a gyerekek, de még mindig nem tudom honnan. A másik fiú megint feltűnt, de most egy puszival köszöntötte a lányt.A fiú szomorúan arrébb húzódott.Megint elsötétült a kép.De most hosszú percekig nem kapcsolt be.Mintha gondolkodási vagy felkészülési időt adott volna.Amikor nem számítottam rá, bekapcsolt.Most a lány háttal állt, a másik fiúval csókolózott.A fiú, akivel szokott lenni, nem volt ott.Mintha a tv tudta volna mire gondolok, azonnal a fiút mutatta.Egyedül ült a szobájában és egy lány képét szorongatta.Sírt.Nem láttam ki van a képen.Egyszer csak földhöz vágta a képet, ami úgy esett pont látszott ki van rajta.Közelebb hajoltam a tv-hez, de meg is bántam.A képről én néztem vissza magamra.
Lehunytam a szemem, pár perc múlva az álomvilág magával ragadott.Egy fénycsóva keltette fel az érdeklődésem, szinte már integetett.Utána indultam.Talpam alatt puha moha, körülöttem fák.Enyhe szellő lebegtette meg hajamat.A levegő olyan friss, olyan üde.Szemem jobbra balra cikázott,mindenhol a szépséget látta.Mosoly ült az arcomra és gyorsabb tempóval kezdtem követni a fényt.Lábaim ütemesen csapódtak a talajnak, minden lépés egy újabb ajándék volt. Egy furcsa neszt hallottam, mire megtorpantam.A meglepődöttség átalakult hirtelen félelemmé.A fény eltűnt, minden sötétséggé alakult.Tágra nyílt szemmel kémlelem a terepet.A lábaim alatt már nem moha, hanem kő volt.A fák sejtelmes árnyékká alakultak. Életnek semmi nyoma, pedig eddig minden életszerűnek tűnt.A vér is belém fagyott. Egyszer csak valami halvány fény tűnt fel a távolban.Nagy fájdalmak árán odalépkedtem.Egy tv. Csak a ,,hangyák" játszottak rajta.Hozzáértem.Átkapcsolt, és kisgyerekeket mutatott.Valahonnan ismerősek voltak.Lefagyva néztem és próbáltam az információkat feldolgozni.A kisfiú egy virágot szedett a kislánynak,de mire odaadta volna egy másik kisfiú is odament.A kisfiú szomorúan eldobta a virágot és hazament.A képernyő elsötétült pár másodpercre, és újra bekapcsolt.Most már a gyerekek nagyobbak,éppen sétáltak.A beszélgetés közben a fiú mindig közelebb ment a lányhoz...Egyre ismerősebbek ezek a gyerekek, de még mindig nem tudom honnan. A másik fiú megint feltűnt, de most egy puszival köszöntötte a lányt.A fiú szomorúan arrébb húzódott.Megint elsötétült a kép.De most hosszú percekig nem kapcsolt be.Mintha gondolkodási vagy felkészülési időt adott volna.Amikor nem számítottam rá, bekapcsolt.Most a lány háttal állt, a másik fiúval csókolózott.A fiú, akivel szokott lenni, nem volt ott.Mintha a tv tudta volna mire gondolok, azonnal a fiút mutatta.Egyedül ült a szobájában és egy lány képét szorongatta.Sírt.Nem láttam ki van a képen.Egyszer csak földhöz vágta a képet, ami úgy esett pont látszott ki van rajta.Közelebb hajoltam a tv-hez, de meg is bántam.A képről én néztem vissza magamra.
2014. március 14., péntek
Viszket a lábam
Végiggyalogoltam tegnap és ma a fél világot. Juppijájé.
Édipofa volt, ahogy mentem az iskolába vissza barátocskáimmal és szembejött velem egy bizonyos ember..Szíven csapott ahogy megláttam.Azóta is ahogy visszagondolok valami kellemes, mégis fájó érzés van a szívem tájékán.Bizsergéssel tudnám összehasonlítani. Az ember aki az életemben a legtöbb örömöt és fájdalmat egyszerre okozta szembe jött velem.Mintha egy pillanatra meghaltam volna.Azt hittem, már közömbös számomra, de egyáltalán nem.Ahol egyszer tűz volt, ott mindig marad parázs.Vagy mi.Le lettem öntve..De víz helyett benzint kaptam.
Már megint hülye vagyok.Szomorú és boldog is vagyok.A boldogság elnyom mindent ebben az időben, a tavasz felerősít mindent.De amikor lehunyom a szemem, a sötétségben, a mélyben ott a bú. Bujkál, de előtör, kiárad.Most képzeld csak el. Egy cuki kis dagadt angyalka szálldogál életerősen...(boldogság)Egyszer csak egy kurva kisördög leöli és gonoszan kacag(szomorúság).A dagi angyalka addig amíg az a nyomott vihorászik kihúzza magából a kést (mert csak a felsőbb hájrétegeibe fúródott bele) , és leüti az ördögöcskét.Az be van kábulva napokig, addig az angyalka megvan, de már nem ugyanolyan mint volt, megsebezték.Utána folytatódik addig, amíg az ördög annyi nyakast kap hogy egy kicsit visszavonul, közben a dagika felépül teljesen egy időre.De megint visszatér a fekete köcsög. ÚJRA ÉS ÚJRA.asdgergw
Egyedül a sötétben az árnyak közt andalító.Nyugtató, melyet nem kell beszedni.Távol a külvilágtól egy új világban érzem magam. Tökéletes tökéletlenség.
Édipofa volt, ahogy mentem az iskolába vissza barátocskáimmal és szembejött velem egy bizonyos ember..Szíven csapott ahogy megláttam.Azóta is ahogy visszagondolok valami kellemes, mégis fájó érzés van a szívem tájékán.Bizsergéssel tudnám összehasonlítani. Az ember aki az életemben a legtöbb örömöt és fájdalmat egyszerre okozta szembe jött velem.Mintha egy pillanatra meghaltam volna.Azt hittem, már közömbös számomra, de egyáltalán nem.Ahol egyszer tűz volt, ott mindig marad parázs.Vagy mi.Le lettem öntve..De víz helyett benzint kaptam.
Már megint hülye vagyok.Szomorú és boldog is vagyok.A boldogság elnyom mindent ebben az időben, a tavasz felerősít mindent.De amikor lehunyom a szemem, a sötétségben, a mélyben ott a bú. Bujkál, de előtör, kiárad.Most képzeld csak el. Egy cuki kis dagadt angyalka szálldogál életerősen...(boldogság)Egyszer csak egy kurva kisördög leöli és gonoszan kacag(szomorúság).A dagi angyalka addig amíg az a nyomott vihorászik kihúzza magából a kést (mert csak a felsőbb hájrétegeibe fúródott bele) , és leüti az ördögöcskét.Az be van kábulva napokig, addig az angyalka megvan, de már nem ugyanolyan mint volt, megsebezték.Utána folytatódik addig, amíg az ördög annyi nyakast kap hogy egy kicsit visszavonul, közben a dagika felépül teljesen egy időre.De megint visszatér a fekete köcsög. ÚJRA ÉS ÚJRA.asdgergw
Egyedül a sötétben az árnyak közt andalító.Nyugtató, melyet nem kell beszedni.Távol a külvilágtól egy új világban érzem magam. Tökéletes tökéletlenség.
2014. március 10., hétfő
Csilicsalamádé
Kósza vágyak.Ne váljatok valóra.Csak azért se.
Valaki, aki enyém lenne.Szavak nélkül értené mit szeretnék.Megölelne csak úgy, ok nélkül.Reggel felébrednék és meglátnám : hoppá, ébren van, és úgy tennék mintha aludnék, miközben meglesem mit csinál.Amikor pedig rájön hogy ébren vagyok ,csak elmosolyodik ,és egy puszit nyom a homlokomra.Film nézés közben mellébújhatnék, érezhetném a közelségét.Megbolondíthatnám egy mosollyal.Szeretne.
Negatív vagyok.Nagyon negatív.
Valaki, aki enyém lenne.Szavak nélkül értené mit szeretnék.Megölelne csak úgy, ok nélkül.Reggel felébrednék és meglátnám : hoppá, ébren van, és úgy tennék mintha aludnék, miközben meglesem mit csinál.Amikor pedig rájön hogy ébren vagyok ,csak elmosolyodik ,és egy puszit nyom a homlokomra.Film nézés közben mellébújhatnék, érezhetném a közelségét.Megbolondíthatnám egy mosollyal.Szeretne.
Negatív vagyok.Nagyon negatív.
2014. március 9., vasárnap
Miniroham
Ha rád nézek elönt egy érzés. El,a fejem búbjától a lábujjaimig. Forrón átkarol,terjed mint a futótűz. Hirtelen jön, de nehezen megy.Szívverésem szaporább mint máskor, fogaimat összeszorításra készteti.Ha eszembe jutsz, belém vág, de mégsem úgy mintha velem szemben állnál.Mellkasom nem enged be sok levegőt, kapkodnom kell utána hevesen.Mindig. Bele ragadtam a hálódba.Egyre erősebb ez az érzés.Még senkinél sem éreztem ilyent.Senkit sem gyűlöltem annyira mint téged.Remélem kölcsönös.
2014. március 1., szombat
Mindig az kell ami nincs
Elmenekülünk a problémáink elől.Miért? Hát én azt honnét tudjam?!
Végiggyalogolok a kövesúton, közben azon gondolkozok mitévő legyek.A szívem összetörve dübörög a mellkasomban, mindjárt felrobban.Lábaim remegnek,nehezen, de sikerül őket lépésre ösztönöznöm.Szomorúan kémlelem a tájat,és az emlékek mint a szöcskék úgy ugrálnak a fejemben.Összetört álmok, összetört vágyak. Ez maradt nekem.A szél suhogása, a madarak csicsergése idegesítő zajjá válik.A nap nem süt oly nagyon, mégis éget.Éget mint a visszatartott könnyek.Virágok illata tölti be a teret,és most nem édes, keserű.Rohannék, de izmaim bénák, alig mozognak.Szeretném ha minden fordítva lenne. Az őrület kerülget.Nekidőlök egy fának és engedem hogy utat törjön egy könnycsepp magának.A világ kezdd elhomályosodni körülöttem.Lehunyom a szemeimet és lecsúszok a földre.Csak ülök és zokogok.Sikításra késztet ez az egész.A sok miért megválaszolatlanul keringőzik az agyamban.Minden túl szépnek hatott, és tessék: már nem az.Felkelek, leporolom a nadrágom és tovább vánszorgok.Nem tudom hova, csak visz a lábam.Minél távolabb megyek annál több emlék ugrik be, és egyre több pofon érkezik az élettől. De nem fordulhatok vissza.Ott lennél.Ott várnál egy gúnyos mosollyal, kiélvezve hogy ilyen gyengének láthatsz.Nem mehet ez így.Megtorpanok.A szomorúság helyét átvette a düh.
Végiggyalogolok a kövesúton, közben azon gondolkozok mitévő legyek.A szívem összetörve dübörög a mellkasomban, mindjárt felrobban.Lábaim remegnek,nehezen, de sikerül őket lépésre ösztönöznöm.Szomorúan kémlelem a tájat,és az emlékek mint a szöcskék úgy ugrálnak a fejemben.Összetört álmok, összetört vágyak. Ez maradt nekem.A szél suhogása, a madarak csicsergése idegesítő zajjá válik.A nap nem süt oly nagyon, mégis éget.Éget mint a visszatartott könnyek.Virágok illata tölti be a teret,és most nem édes, keserű.Rohannék, de izmaim bénák, alig mozognak.Szeretném ha minden fordítva lenne. Az őrület kerülget.Nekidőlök egy fának és engedem hogy utat törjön egy könnycsepp magának.A világ kezdd elhomályosodni körülöttem.Lehunyom a szemeimet és lecsúszok a földre.Csak ülök és zokogok.Sikításra késztet ez az egész.A sok miért megválaszolatlanul keringőzik az agyamban.Minden túl szépnek hatott, és tessék: már nem az.Felkelek, leporolom a nadrágom és tovább vánszorgok.Nem tudom hova, csak visz a lábam.Minél távolabb megyek annál több emlék ugrik be, és egyre több pofon érkezik az élettől. De nem fordulhatok vissza.Ott lennél.Ott várnál egy gúnyos mosollyal, kiélvezve hogy ilyen gyengének láthatsz.Nem mehet ez így.Megtorpanok.A szomorúság helyét átvette a düh.
A zongora hangja megbénít
Kisfiú: Te egy angyal vagy!
Lány: Micsoda?
Kisfiú: Egy angyal. Anyukám azt mondta, akinek a kezén hegek vannak, azok angyalok!
Lány: Nem,én nem vagyok angyal!
Kisfiú: De igen, persze, hogy az vagy. Anyu azt mondta, hogy csak az angyalok bántják magukat, mert nem szeretik a Földön az életet. A világ tönkre teszi őket, ezért próbálnak haza menni, vissza a Mennyországba. Az angyalok túl érzékenyek, hogy elviseljek a fájdalmaikat és másokét!
Lány: Tudod, az anyukádnak igaza van!
Kisfiú: Köszönöm, Ő is egy angyal, csak ő már hazament!
A karjaim közt feküdt betegen, várva a megváltást.Könnyes szemmel néztem le rá.Túl fiatal, túl törékeny volt.Szemei kétségbeesetten pásztázták a teret.Nem tehettem semmit.Valami mélyen azt sugallta tennem kell valamit.De nem tudtam.Csak néztem le rá.Utolsó lélegzetvételei nagyok voltak, számára megerőltető.Egy könnycsepp folyt ki a szeme sarkán, szája szóra nyílt.Mégsem szólalt meg.Megszorította a kezem, és elment.Elment, nem nézett vissza.Már angyalok táborát erősíti.Szemei üvegesen merednek a távolba.Nem látja már a körülötte lévő szörnyű világot.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)