Próbálom kiengedni az agyamban lévő hülyeségeket, nehezen.
Gyötrelmes csend uralkodik a vidéken. Szinte már fájdalmas, süketítőbb, mint a legnagyobb zaj. Káosz mindenhol.Sötétség, fenyegetettség, halál, pusztítás. Gyárak kéményéből halkan áradó méregfelhők, melyek láthatatlanul oltanak ki életeket.Halk suhogása hideg szélnek, hírét viszi mindennek. Elhallgat.Újra csend honol mindenütt. Házak sarkában kuporgó emberek, kik a megváltást várják, mégis az őrület örvénye szippantja őket be. Lehetetlennek hitték, hogy mind ez megtörténhet. De sosincs lehetetlen. Levegővételek, szívdobogások lassulása, szemek lecsukódása. Mind ....És mind valaminek a végét jelenti. Olykor-olykor, valami fellebben. Valami megtörténik. Amilyen gyorsan jő, olyan gyorsan megy. Gyönyörű sötétség, gyönyörű csend, majd gyötrelmes sötétség, szomorú csend. Magányosan bolyongó lelkek, melyek nem találják a megfelelő helyet.
Érzek.De csak fájdalmat és borút. Minden oly bús.Váratlanul érkező fájdalmak gyűlnek és gyűlnek, nem tágítanak, csak fájdítanak. Nehéz teher, melyet mindenki ismer, de csak néhány ember cipel. Kik cipelik, nem tehetnek semmit. Egyszerű lenne tőle szabadulni.Minden bú, minden bánat, minden nehézség eltűnne. Végtelen szabadság venné át a helyét. Csak meg kell tanulni hozzá..elengedni.Jót és rosszat.Befogadni az újat. Szabadjára engedni, mindent, ami nyomaszt.
Ismeretlen ez a fájdalmasan gyönyörű érzés.Jól esik kisírni.
Ki szereti az InuYashat? Hááátééén. Eskü atyám, azon nőttem fel.És most hogy újranézem. Úgy imádom..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése