Szeptember 1. A legrosszabb nap minden évben, kivéve ha szombatra vagy vasárnapra esik.Igen , a legrosszabb, főleg ha új iskolába lépsz be.Idegen idegen hátán, nem mellesleg mindegyik téged néz.Billegve megyek szememet lesütve az emberek között, és próbálok arra gondolni: mindjárt vége, csak 4 év, mindjárt vége.Csoszogásom hangja betölti a folyosót, mindenki lélegzetvisszafojtva figyel.Minél többet megyek annál messzebb van az osztályterem.Gyomrom a torkomban, szívem vadul ver.,,Csak nehogy elessek.Nehogy leejtsek valamit.Vajon engem néznek? Miért néznek?Ennyire csúnya vagyok, vagy netán-tán ijesztő?" Ezek a mondatok váltogatják egymást az agyamban megállás nélkül.Az ablakon kinézve meglátok egy gesztenyefát.Leveleinek széle sárgás-barna már az igazi ősz közeledtétől.A szellő óvatosan mozgatja ágait, bohókásan integet.Ettől kissé észbe kaptam, és felnéztem magam elé.Második emelet, nyolcas terem.Ide kell eljutnom, már csak pár lépés, mindjárt leülhetek és elveszhetek a gondolataim mély gödrében.Mindjárt.Lélegzet-visszatartva próbálom a lábaimat arra késztetni hogy beforduljak a sarkon, de mire ráveszem magam, beleütközök valamibe.Vagy valakibe.Pilláim alól óvatosan kinézek.Nagy zúgás a fejemben, és csak annyit látok az illető vadul gesztikulál.Megbabonázva bambulom ahogy ötödszörre is felteszi a kérdést: ,,Ugye nem haragszol?" Megrázom a fejem: ,,Mi?" Ő csak ijedten méreget, gondol egyet, elmegy. Mellkasomban egy szorító üresség keletkezett , hátam nekipréselődik a falnak.Szemeim riadtan néznek körbe: Vajon látta valaki? Az orromon szaggatottan jön ki a levegő, már szinte fájdalmasan.Erőt veszek magamon, és elindulok.Elszúrtam, elszúrtam mint eddig az életem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése