A kezed, kezem,kezünk.Szíved, szívem.Érzéseim.Nem lehet ragozni.
Ha sötétség van, kiéleződnek az érzékszerveim.Minden mozzanat felkelti az érdeklődésemet.Ami rossz, mert riadalmat eredményez ez az egész.Paranoid gondolatok cikáznak a fejemben, még önkéntelenül is.Kivéve...Kivéve ha van valaki a környezetemben.Hogy miért? Nem tudom.Akárki, akár idegen.De biztonságban érzem magam.Ha olyan mellett vagyok, aki fontos számomra, akkor ez a ,,szokás" úgy ahogy megmarad.
Éjjel - azon a szörnyű éjjelen-, csak úgy kipattannak a szemeim.Ijedten pásztáztam a teret, amíg a szemem hozzászokott a sötéthez.Álom volt, szörnyű álom.Vagy mégsem? Minden igaz volt? A hűvös nyári éjszaka, mely elcsábított mindkettőnket? Meg az édes szavak, amik csak úgy áradtak belőled mint a vízfolyás ? A lopott csókok, melyek átmentek szenvedélyes csókolózássá?A patakpart, hová telihold erős fénye csillant meg az apró hullámokon? Ezek mind igazak.Legalább is, annak tűnnek. Újra és újra átéltem az őrültség legőrültebb őrültségi szintjét.A reményt. És mindehhez hogy kapcsolódsz Te? Csak a csuklás van most számodra mankóként, meg a maradék eszed.
Lenyűgöző, hogy az idő hogy tud repülni.Egyszer nap, smár éj.A gyönyörű, sötét, rejtélyes éj.Távoli sikolyok, közeli nevetések.Ellentétek? Ellentétek.Hiányoztál, most már mégsem...Egyszer csak közel találtuk egymáshoz magunkat.Túl közel.Ilyenkor nem törődünk semmivel.Szinte, szinte semmivel.Órákon át csak kapkodtuk a levegőt: mit teszünk? Megőrülünk. Nem nagy dolog, de megtettük. Régóta vágytam rá, mégis megbántam.Nem nagy dolog, de hát mégis , megtettük.Szenvedélyünk egy hosszú csókká fonódott.Az őrület járta át a világot, és megtettük.Egymás szemébe hazudtunk. Kimondtuk amit nem kéne, titkoltuk a valóját mindennek. Elfeledni nehéz lenne, hiszen megtetted, megtettem.Rosszul tettük. Megtettük. Elfeledtük, kinevettük, utáltuk.DE mégis. Mire volt jó ez a bizarr játék? Miért hazudtunk? Hol volt az eszem? Miért tettük meg? Miért hazudtunk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése