Emlékezz rám

Kanyargós útjaink összefutnak.Újra és újra.Csak mert jobb vagy mint a drogok.
Ha szállhatnék,szabad lennék, gondolatot olvashatnék, megszökhetnék, eltűnhetnék csak veled tenném.
Körbenézek a téren, csak sötétséget látok mindenhol. Elvesztettem az eszemet , megtalálhatnád.Viszlát!
Minden szép hamis, de minden rossz igaz. Miért van így, nem értem! De ha így kell lennie, legyen.Elfogadom.
Az esőcseppek komótosan gurulnak le az ablakon,csodálva nézem és titkon még mindig azt játszom mint régen: szurkolok az egyik esőcseppnek hogy ő érjen le előbb.Véget ér a nyári zápor, ideje kimenni. Amikor kilépek az ajtón fülledt meleg csap meg a jó esőillattal.Végigmegyek a magányos utcán, de mégsem érzem magam egyedül.Felpillantok az égre, ahol már az esőfelhők alól kezd előbújni a nap.Egy pocsolyába lépek,de nem zavar. Csak élvezem a másságot.Madarak csicsergésének trillája söpör végig a tájon.Az utca végén a búzatáblánál egy őz fut végig.Csodálkozva nézem a vetést, és látom hogy a búza közt középen egy napraforgó éktelenkedik.Átmászok az árkon, egészen addig megyek amíg el nem érek a napraforgóhoz.Gyönyörű sárga, közepén a magok már teljesen ,,érettek".Végigsimítom rajta a kezemet.Körbenézek. Sehol, sehol még egy.Teljesen magányosan nőtt itt ki, mégis, gyönyörű és erős.Elmosolyodok és továbbindulok. Az úton lévő por sárrá alakult a zápor alatt.Leveszem a papucsom és mezitláb megyek végig az aszfalton.Élvezem hogy a meleg sár rámegy a lábamra, ami nem is baj,hisz a közel van egy csap, ott majd lemosom.Talpam tapicskolása elnyomja a madarak egyre távolodó csicsergését.Lemosom a lábamról a mázat az igen hideg vízzel, visszahúzom a papucsom és folytatom a kirándulásom.Egy gyümölcsfa állított meg az óriás almáival, amik közül egyet leszakítok és eleszegetem. Egy langyos szellő lebegteti meg a hajamat, ami jól esik ebben a melegben. Egy füves részen letelepedek és a felhőket bámulom nagy csodálattal.A lábamra rászáll egy katica, de azonnal elment amikor felé nyúltam. Feltápászkodok és sóhajtok egyet. Ideje hazamenni. Hazafele már tempósabban lépkedek. Beérek a házba és szomorúság tölt el.Itthon van a családom, mégis egyedül vagyok.Az előbb egyedül voltam de mégsem.A természet ott volt velem.
Jól jönne most egy nyugilabda.Már csak azért is hogy legyen egy labdám.
A filmek is úgy elbűvölnek engem mint a franc.Tudniillik én a fantasy, misztikus és történelmi filmeket szeretem legjobban..Meg a meséket. Akárhányat nézek mindegyikbe beleélem magam.És ha vége, visszatérek a szürke hétköznapokba és hétvégékbe. Néha felgyorsul az életem egy hét erejéig, utána lelassul, eseménytelen, unalmas.Hiányzik az, amikor nem volt facebookunk se telefonunk, mégis tudtuk ki hol van .. A focipályán.Ahhj.Imádtam azt az időt.Sötétedésig kint voltunk, játszottunk, bicikliztünk...De a lényeg: JÓL ÉREZTÜK MAGUNKAT.
Ilyent tapasztalhattam tavaly júniusban.Felmentünk és quadoztunk, motoroztunk.Elvoltunk. Sötétkor hazamentünk, hazafele is jókat nevettünk.De azóta ilyen nem volt.És tényleg nagyon hiányzik.Ma már csak fb-n kommunikálunk, emlegetjük milyen jó volt.Mégse tesszük meg újra.
Soha.